Mi ez a horgolósuli?

Tanulj meg velem horgolni    -->    Könnyedén alkothatsz ezután    <--    Jól érzed tőle magad



Mit kell tudni a horgoló suliról?


A horgoló suli kezdőknek szól és kizárólag magánszemélyeknek. A nulláról indulunk, tiszta lappal. Lépésről-lépésre tanuljuk meg a horgolás alapjait. Összesen három alkalommal fogunk találkozni és a köztes napokon otthon tudsz majd gyakorolni a következő találkozásunkig. Ezek alkalmanként egy-egy délelőtti vagy délutáni kikapcsolódást jelentenek. Az utolsó találkozásunkkor már egyedül, segítség nélkül horgolsz majd, mert nem olyan nagy ördöngösség a horgolás, bárki egy kis odafigyeléssel könnyedén megtanulhatja.


Érdekel mikor és hol indul horgoló suli

Neked nem kell semmit hoznod magaddal, mert a tanuláshoz szükséges eszközöket és alapanyagokat én adom. Várlak többek között egy munkafüzettel, ami tartalmazza a tanfolyam tananyagát. Ezt elküldöm PDF-ben is, hogy a későbbiekben ennek segítségével bármikor fel tudd eleveníteni majd a horgoló suliban tanultakat. Lesz még sok-sok horgolási minta, ízletes teák, kávé, nasi… a részemről pedig mosoly és vidámság, mert nekem ezt jelenti a horgolás.




Hol és mikor lesz horgoló tanfolyam?


Foglalkozásaink hossza három óra, ahol egyéni, személyre szabott oktatásban részesülsz, annak ellenére, hogy többen vagytok a tanfolyamon. Mindenki a saját ritmusában halad a tananyag elsajátításában, nincs egymás közötti verseny. A tanfolyam végére mindenki önállóan, magabiztosan fog tudni horgolni. Maximum 6 főt vállalok egyszerre, így könnyedén tudom neked biztosítani az oktatás színvonalát.


A tanfolyam után sem lesz "elengedve a kezed" és nem maradsz magadra. Egy összetartó, önzetlen és segítőkész csoport tagjává válsz, akikkel tudsz beszélni, inspirálódni, fejlődni.



Horgoló suli hol és mikor lesz?

Számomra nem adatott meg a lehetőség, hogy a nagyszüleimtől, szüleimtől megtanulhassam a horgolás fortélyait. Kisgyermekes anyukaként tanultam meg horgolni és elég gyorsan letisztult bennem: a horgolás az én világom. Megszállottként vetem bele magam egy-egy darab elkészítésébe, imádok valami újat, személyeset alkotni.

A horgolási technika megtanulásán kívül a tanfolyam középpontjában TE állsz. Érted van ez. Kipróbálhatsz új dolgokat, amik tapasztalatom szerint mindig sikerélménnyel járnak együtt. Motivált leszel és újabb távlatok nyílnak meg számodra. A szokottól eltérő látásmódot mutatok be és segítelek, hogy mindezen keresztül jobban megismerd önmagad. Kiszakadj kicsit a hétköznapi monotóniából, friss energiákkal töltekezz fel.


A kreativitás az, amikor az intelligencia szórakozik. – Albert Einstein


Megnézem mikor és hol indul horgoló tanfolyam

A minőségi időtöltést fontosnak tartom, talán az egyik legfontosabb dolognak. Nekem a horgolás jelenti a hasznos és minőségi időt! A közös horgolásnak még más egyéb jótékony hatásai is vannak, igazi stressz oldó tevékenység... , de ezt, ha kedved tartja, te magad is kipróbálhatod!



Ingyen is meg tanulhatok horgolni?


IGEN! Hozd el öt barátod, ismerősöd, rokonod és hatodik résztvevőként ingyen jöhetsz el a horgoló suliba. Ha a barátaid is szívesen meg tanulnának horgolni, akkor szervezd meg a saját horgoló csoportodat és így TE ingyen jöhetsz el a tanfolyamra.

Nyugodtan hozd el magaddal gyermeked, barátnőd is. Igazi csajos program, anya-lánya kapcsolatépítő elfoglaltság.





Hol és mikor lesz horgoló tanfolyam?

A horgoló tanfolyam ára és a jelentkezés feltételei:


A három alkalomból álló horgoló tanfolyam kezdő magánszemélyek részére mindössze 46.000 Ft/fő/tanfolyam. Mely magába foglal mindent, a tanuláshoz szükséges alapanyagokat, eszköz használatot, horgolási mintákat és a munkafüzetet.

Amennyiben úgy gondolod, hogy eljössz, feltétlen írd meg jelentkezési szándékod az info@timicsoda.hu e-mail címre, hogy felvegyem veled a kapcsolatot. Add meg kérlek a neved, elérhetőséged és hogy melyik programot, időpontot választod. Bármi kérésed vagy kérdésed van, írd bele a leveledbe és én válaszolok rá.

Mivel a résztvevők létszáma korlátozott, ezért a regisztráció, a jelentkezés sorrendjében történik. A jelentkezésed akkor válik véglegessé, ha a meghirdetett program részvételi díjának felét, a válaszlevelemben megadott információk szerint elutalod. Az előleg díját abban az esetben fizetem vissza, ha a megfelelő létszámot nem éri el a jelentkezők száma és az nem kerül megrendezésre, vagy ha a részvételi szándékod lemondásra kerül e-mailben, legkésőbb a kezdés időpontja előtt 4 nappal.


A meghirdetett programok változtatási jogát fenntartom!



Horgoló suli hol és mikor lesz?



Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel hírlevelemre és zsebeld be a mesés ajándékaidat!